Megjelent a Műhely sorozat 20. kötete
Image A Műhely sorozat 20. köteteként megjelent Demeter M. Attila Szabadság egyenlőség nemzetiség című kötete.

 

„Ha a kultúra fogalmának zavaros használatától eltekintünk, ha adottnak és evidensnek vesszük a kultúra fogalmának jelentéstartalmát, akkor a multikulturalizmus definíciója is egyszerűvé válik: a multikulturalizmus az így vagy úgy értett kultúra elismerését, az így vagy úgy értett identitásnak a nevében megfogalmazott követelések befogadását szorgalmazó ideológia. Amennyiben a politikai filozófia viszonyulni kíván a multikulturalizmus ideológiai követeléseihez, akkor mindösszesen arra kell választ találnia, hogy a különböző társadalmi vagy kulturális csoportok által megfogalmazott követelések miként emelhetők be a liberális demokrácia intézményes szerkezetébe, képviseleti és jogszolgáltatási rendszerébe.

Eme követelések befogadásának módozataira vagy formáira tett javaslataiban a politikai filozófiának ma is, mint mindig, az igazságos társadalom, a „helyes és jó politikai rend” valamilyen képzetéből kell kiindulnia, ami azt jelenti, hogy ezeknek a követeléseknek összhangba hozhatóaknak kell lenniük a szabadság, egyenlőség és közösség eszméinek valamilyen, egymással is összefüggő értelmezésével.

Meglehet, hogy a multikulturalizmus éppen azért jelent ma akkora kihívást a politikai filozófia számára, mert megmutatta, hogy szabadság, egyenlőség és közösség eszményeinek a francia forradalom nyomán kanonikussá váló értelmezése nem teszi lehetővé a kulturális differenciák beemelését a liberális állam egalitárius jogrendjébe, nemzeti alapon működtetett képviseleti rendszerébe. A nemzetállami keretek között működő liberális demokrácia a demokráciának fölöttébb exkluzív formája.”