Közhelynek számít az európai filozófia történetében, hogy a görög filozófia az egyetemes tapasztalat kifejezőjének az igényére tartott számot. A polisz a gondolkodás formája lett politikafilozófiában és etikában egyaránt. Erre a hagyományra épült a kereszténység, amely a maga transzcendens vonzataival megteremtette Európa egyetemes spirituális közösségét. A nemzetek az Europica varietas, a sokaság gondolatának a hordozói voltak ebben az egységben. Jacques Derrida amellett érvelt, hogy egy metafizikai modell szerint épül fel a nyugati gondolkozás. Ennek a görög mitológia az ős-, a logika meg az alapformája. Ez a fajta gondolati azonosság fellelhető a nagy filozófiai rendszerekben, amelyek mind univerzális igénnyel lépnek fel. Kant és Hegel nagyon is tudatában voltak a gondolat európai formájának. A mélyproblémát a legjelentősebb európai elmék (Edmund Husserl, Martin Heidegger) a XX. Században abban látták, hogy Európa (azaz az európai elmék) “vonalvezetése” megfeledkezett arról, hogy a tudományt, a gondolkozást, a filozófiát az ember általános önszemléletével, céljaival, egyéni és közösségi boldogulásával közvetlen összefüggésben lássa, láttassa és elfogadtassa. Az európai szellem elidegenedése így vezethetett a világot szinte elpusztító válsághoz és pusztuláshoz. Manapzág az európai integráció és jogalkotás – amelynek tanulságait szintén bekapcsoljuk a reflexióba – kedvező feltételeket kínál az európai ember identitásának olyan végiggondolásához, amely az oly fontos kezdetekhez és eredethez is visszanyúl.