Ha arra kérdezünk rá, hogy értelmes világban élünk-e, vagy arra, hogy miben áll valóságos szabadságunk, netán arra, hogy lehetséges-e béke az emberek és az államok között, óhatatlanul határterületekre tévedünk. Ez a kötet főként ilyen határterületekkel foglalkozik, részben Kant morál- és történetfilozófiájának, részben pedig Hegel elismeréselméletének tükrében. Ez utóbbi különösen hatékonynak bizonyul az olyan határhelyzetek értelmezésében, mint a gonosz tett, a megbocsátás, a társadalmi vagy történelmi konfliktusok, az őrület vagy a háború – miközben rámutat kikerülhetetlen egymásrautaltságunkra, valamint arra, hogy a voltaképpeni másságot megszüntetni nem, legfennebb megbékíteni lehet. Ez korántsem kiegyezést jelent, hanem az ellentmondásokkal való erőszakmentes együttélés művészetét, amelyet, úgy tűnik, két okból sem tudunk megspórolni. Egyrészt azért nem, mert az elszigetelődés valóságvesztést eredményez, más szóval: a külvilág visszajelzéseiből alakuló „elégséges darab univerzum” nélkül végképp elveszítjük a talajt a lábunk alól. Másrészt pedig azért nem, mert az emberi valóság – Hegel nyelvén: a szellem – ellentmondásai sohasem fognak megszűnni; a kérdés inkább az, hogy mit kezdünk velük.